Felsővezetőként azt várjuk vezetőtársainktól, hogy objektív, torzításmentes, hiteles információt kapjunk tőlük cégünket illetően.

Hiszen tudjuk, ahhoz hogy jó irányt jelöljünk ki, a cél elérése érdekében – tudnunk kell, honnan indulunk.

Ennek érdekében:

• értekezleteket hívunk össze,
• előterjesztéseket készíttetünk,
• megoldási változatokat tesztelünk,
• tervezünk a várható nyereségekkel, veszélyekkel, nehézségekkel.

 Ha jól csináljuk, megalapozott döntést tudunk hozni, amely a várt eredményeket hozza.

A vezetőtársaktól kapott információk mellett azonban nagyon fontos, hogy elsőkézből, nekünk is legyenek ismereteink.

Elsősorban a számokkal nem pontosan megfogalmazható energiaterekről, hangulatról, morálról – egyszerűen fogalmazva – a vállalatunk lelkét jelentő munkatársak adott döntéssel kapcsolatos véleményéről,  elvárásairól, esetleges félelmeiről.

FONTOS!

NEM azért van erre szükségünk, hogy:

• korrigáljuk a vezetőtársaink által adott helyzetjelentést,
• felülírjuk ezeket a képeket,
• a tények, adatok, leiratok érvényét megkérdőjelezzük.

A munkatársakkal való beszélgetések, „kapcsolódások” egyetlen célja, hogy a megkapott/átérzett információk segítségével kialakított kép értelmezését könnyítsük.

A hangulati környezetet mellé tudjuk tenni és pontosabban lássuk a helyzetet.

Azokat a számokban és feljegyzésekben megfogalmazhatatlan, átadhatatlan érzéseket, amelyek átjárják a szervezetet, és amely érzések modulálódnak döntéseink hatása által.

Néha ezek a hatások legalább olyan fontosak, mint a számokban mérhető eredmények.

A megvalósítás rettentően egyszerűnek tűnik, de nem könnyű: felsővezetőként tartsunk kapcsolatot a szervezet minden szintjén dolgozó kollégával.

Rendszeresen, könnyedén, természetesen, gördülékenyen – úgy, ahogy ők egymás között egy
kávé mellett beszélgetnek.

Ezt a vezetői szokást – különösen akkor, ha nincs benne a vállalat kultúrájában – nem könnyű kialakítani. 

Amikor egy pénzintézetnél felsővezetőként dolgoztam, rendszeresen lementem a szuterénben dolgozó postázó csapathoz.
Csak úgy.
Beszélgetni, szép napot kívánni.
Várták. Hiányolták, ha nem mentem két hétig.
Mindent tudtak és éreztek a szervezetről. 
Ha nem kérdeztem, akkor is elmondták, szerintük mi van a térben.  

Természetesen nem ez alapján hoztam a döntéseket, de hangolták a világomat – jó irányba.

Amikor országos értékesítési vezetőként dolgoztam – bár nagyon nem szerettem a cigifüstöt, de mindig kimentem a dohányzó kollégákhoz a cigarettázó helyükre.
Vittem a kávémat (az mindig volt náluk a cigi mellett) és beszélgettünk.
Mindenről is.
Nem konkrétan, nem fókuszáltan, nem direkt kérdéseket feltéve – inkább figyelve, hallgatva és megértő attitűddel.
Szervezetfejlesztő tanácsadóként tudatosan élek ezzel a kapcsolódással.

„Külsősként”, nem szervezeti vezetőként még könnyebb megszólítani a szervezetben dolgozó kollégákat, hálásak, nyitottak, és őszinték.

Természetesen a helyén kell kezelni az információkat.

De tudatos kérdezéstechnika alkalmazásával nagyon értékes, valós információk gyűjthetők össze.

Tartsuk a kapcsolatot a valósággal – így lehet biztonságos alapon, eredményes döntéseket hozni és a kitűzött célokat könnyen elérni:))

Ha elakadtál, segítek.
Keress bátran!