Együttműködés.
Napjaink kulcsszava.
Mindenki tudja, egy szervezeten belül ez az egyik legfontosabb jellemző.
Rengeteg összetevője van.
Sok módszer segít fejleszteni.
Az üzleti vezetők „kívánságlistájának” előkelő helyén szerepel:
„Ha a vezetői és a munkatársi csapaton belül az együttműködés hatékonyabb lenne….”
Szeretném megosztani veletek azt az élményt, amit egyik utazásom során szerzettem és sokat segített, hogy más szemszögből is lássam az „együttműködést”.
2023 őszén Katmanduban jártam.
Egy alkalommal lekéstem a csoporttal a találkozót. Tudtam merre tartanak.
Gondoltam egy merészet és „fogtam” egy motortaxit.
Katmanduban közel 1 millió ember él. Ott tartózkodásom alatt egyetlen közlekedési lámpával sem találkoztam.
A legtöbb turistaleírás szerint IS (és elsőránézésre én is így láttam): a közlekedés iszonyatosan kaotikus, mindenki csak megy és dudál és dudál…
Azonban a motoron ülve, már egészen más tapasztalataim lettek.
Mindenki teljes figyelemmel van a közlekedésben, figyel a többi közlekedőre, a gyalogosokra.
Nem az előzékenység a rendezőelv, hanem a közös haszon.
És ezt tökéletesen átéreztem “motortaxisom” vállát fogva. (csak egyik vállát, mert másik kezemben a telefonom volt, amivel rögzítettem).
Ami láttam, tapasztaltam:
Mindez azért, hogy a közlekedésben szereplők átlássák a helyzetet és a közös haszon érdekében jól döntsenek.
Számomra is hihetetlennek tűnik, de a katmandui forgatagban tökéletes biztonságban éreztem magam egyetlen motor hátsó ülésén, fél kézzel a sofőr vállát fogva.
Áramoltunk a forgatagban, tökéletesen figyeltünk a többiekre, a helyzetekre, és egyénileg a közös felelősség és nyereség jegyében a legjobb döntést hoztuk meg.
Példaértékű élmény volt a hatékony együttműködés megközelítésére.
Egy hatékony szervezet működésében fontos a közös cél, fontos egymás tisztelete, fontos a hatáskörök pontos definiálása, fontos a megfelelően felépített vezetési rendszer, fontos persze sok-sok minden más is.
De talán a legfontosabb annak az attitűdnek a kialakítása, aminek eredményeképp a közös nyereség mindenek felett áll, és ennek érdekében hatékonyan és eredményesen kommunikálunk egymással.
Nem a pillanatnyi egyéni érdekeinket helyezzük előtérbe.
Hanem folyamatosan, nyitottan figyeljük az összes szereplő helyzetét, szándékait.
Információkat osztunk meg egymással, azt is, ami másoknak fontos és nem nekünk, és fókuszt helyezünk a közös helyzetértékelésre.
Ezt kialakítani vezetőként csak úgy lehet, ha minket, mint vezetőt ez az alapelv mozgat.
Téged? Ez mozgat? A közös nyereség van a fókuszban?
Ismered ehhez eléggé embereidet? Ennek megfelelően kommunikálsz velük? Ehhez mérten alakítod és működteted a motivációs alapelveket?
Ezt tarod és tartatod a fókuszban?