Ha valaki néhány héttel ezelőtt megkérdezte volna tőlem, vajon milyen esetben megy ki valaki kerékpárral a Liszt Ferenc repülőtérre, a következő válaszaim lettek volna:

1. „Ne hülyéskedj, épeszű ember biztos nem bringázik ki a repülőtérre, miért tenné?”
2. „Egy barátom érkezik Budapestre valamilyen bringaversenyre, késik a gép, és ha leszállt, azonnal bringára pattan, hogy a versenyhelyszínre időben és bemelegedve érkezzen😊”
3. „Le akarom tesztelni a repülőtéri személyzet reakcióját, amikor begördülök”
4. „Különleges lánykérést akar valaki és kerékpárőrült szerelmét méltó módon várja az érkezéskor – szerintem, ebben az esetben az igen, szinte biztos 😊”
5. „Fogadásból, bizonyítva a haverok előtt, mennyire menő vagy. Így is lehet útnak indulni”

Azonban, néhány napja lányomat vártam a reptéren. Barátjával hat napos nyaralásukról Cataniából jöttek haza. Szeretem a reptér energiáját, a várakozó embereket, a szeretetet, a találkozásokat. Mivel késett a gépük, így gondoltam, körbe nézek. A 2-es terminálról átsétáltam az 1-es felé. Nem hittem a szememnek: egy középkorú pár hölgy tagja a biciklijét éppen szétszedte, és a profi bringatároló bőröndbe tuszkolta. A pár férfi tagjának a bringája még „lábon”, várta a „csomagolást”.

Nem bírtam ki, meg kellett őket szólítanom. Kiderült: ők évek óta így utaznak. Stuttgartban kibringáznak a reptérre, fél óra alatt „összecsomagolják” a kerékpárokat, majd csomagként feladják. Az érkezési állomáson fél óra alatt üzembe helyezik a „gépeket” és utána indulnak. Ha saját szememmel nem látom és nem hallom a történetük – nem hiszem el, hogy ilyen van. És hogy ebből mi a tanulság? Mit szűrtem le magamnak?

Tudom, hogy jó gyakorlatom van az „out of box” gondolkodást illetően.

Életemben sokszor „gyakorolhattam” ezt:

• Mindenki humán iskolában képzelt engem– én mégis mérnök lettem
• Az ING-be úgy kerültem, hogy a felvételi előadáson a 17. számú tétel az „Észak-dél” címet viselte, én pedig tartottam egy előadást a 17. Észak-dél űrkutatási programról
• 34 évesen ügyvezetőként – ismeretségi köröm teljes megrökönyödésére – felmondtam az ING-ben
• utána képkeretezőként dolgoztam minimálbérért a Kőris utcában
• Egy „Lonely Planet” könyvvel a kezemben elutaztam Peruba spanyol nyelvtudás és minden „terv” nélkül
• Életem első saját cége egy Bt volt, amit „Parázslat” névre kereszteltem – akkor tanultam, később tartottam is számtalan Parázsjárást
• 46 évesen – sokak számára érthetetlenül – visszavettem a nyakkendőt és vezérigazgató lettem
• 57 évesen találtam ki, hogy honlapot csinálok 20 éve gyakorolt munkámról

A reptéri élmény alapján rájöttem, nem csak az a fontos, hogy egy “nagy probléma” megoldásakor szokatlan gondolkodással kilépjünk a megszokott megoldási sémákból.

Ennél fontosabb és végső soron eredményesebb, ha fókuszt a box”/doboz folyamatos tágítására helyezzük – hétköznapi helyzetekben is.

Tehát, ha valami szokatlant, feltűnő változást tapasztalunk a világban:

1. azonnal álljunk meg
2. „szólítsuk” meg a helyzetet
3. folyamatosan tágítsuk a „box”-ot.

Meghálálja a világ. Meghálálja a figyelmet, az odafordulást, az érdeklődést. És mi is nyerünk! Egyre nagyobb lesz az „doboz”! És egyre kevesebb lesz a korlátozó hiedelem! Szabadabbak leszünk!